Megkezdődött a budapesti Gyorskorcsolya Európa-bajnokság
Látványos megnyitóval vette kezdetét péntek délután a Városligeti Műjégpályán az Essent ISU Gyorskorcsolya Európa-bajnokság. Január 6-8. között a kontinens krémjét felvonultató mezőny tagjai mérik össze tudásukat a századforduló stílusában felújított helyszínen.
A megnyitó ünnepség elején hazai utánpótlás korú versenyzők korcsolyáztak a jégre, a résztvevő országok nevét viselő táblákkal, illetve nemzeti lobogóival. Őket szintén ifjú magyar versenyzők követték (kiegészülve Sebestyén Júlia műkorcsolyázó Európa-bajnokunkkal), hogy a korcsolyázó sport különböző szakágaiból adjanak némi ízelítőt.

Köszöntőjében Tarlós István főpolgármester emlékeztetett: Budapest egy évtized után újra gyorskorcsolya világversenynek ad otthont, hiszen 2001-ben sikeres világbajnokságot rendeztek a Városligetben. A politikus büszkén említette, hogy a Műjégpálya rekonstrukciója a közelmúltban fejeződött be, ami révén a kilátogatók egy küllemében a XIX. és XX. század fordulóját idéző épület XXI. századi igényeknek megfelelő szolgáltatásait élvezhetik.

Tarlós István a versenyzőkhöz szólva azt mondta: bár tudja, hogy a verseny közben nincs idejük és lehetőségük a pályát körülvevő impozáns környezetben, Budapest szépségeiben gyönyörködni, mégis bízik abban, hogy a hétvége során azért erre is tudnak majd időt szakítani. A városvezető végül köszöntötte a Svédországból kizárólag a verseny kedvéért hazalátogató Pajor Kornélt, hazánk eddigi egyetlen gyorskorcsolyázó világbajnokát. "Pajor Kornél idén tölti be nyolcvankilencedik életévét, ám irigylésre méltó a szellemi és testi erőnléte. Amellett, hogy építészmérnökként még ma is aktív, szenvedélyének, a korcsolyázásnak napjainkban is hódol" - méltatta a főpolgármester a negyvenes években két világcsúcsot is felállító korábbi kitűnő sportembert.

Az Eb-re 18 nemzet, 73 sportolója érkezett meg, hogy összemérjék erejüket 500, 1500, 3000, 5000 és 10 000 méteren. Ezek összesített eredményei alapján hirdetnek női és férfi összetett bajnokot. Az egyetlen magyar résztvevő, akinek sikerült kivívni az indulás jogát, Tóth Ágota, aki Calgary-ban, a nyílt kanadai?amerikai bajnokságon futotta meg az Európa-bajnokság kvalifikációs szintidejét 3000 méteren. A megnyitót követően a női 500 és 3000 méteres számokat bonyolítják le, majd szombaton és vasárnap déltől már a férfiak is versenyeznek. A kontinensviadalon elindul többek között a férfi címvédő, orosz Ivan Skobrev és a női Európa-bajnok cseh Martina Sablikova, valamint az olimpiai bajnok holland Sven Kramer, illetve honfitársa, a kétszeres ötkarikás aranyérmes Ireen Wüst is.

budapest.hu
.