Teszek rájuk - Tarlós keményen üzent a "nagyképű" és "áskálódó" fideszeseknek.
Tarlós István főpolgármester szerint elérhető közelségben van az a fejlemény, hogy nem fognak elindulni a BKV járművei, de ezt sokan nem akarják elhinni. A politikus erről az Echo Tv Heti mérleg című műsorában beszélt.
A főpolgármester úgy véli, hogy néhány felelőtlen politikusnak - a saját politikai közösségéből is - fogalma nincs a probléma múltjáról és jelenéről, és nincs tisztában az adatokkal sem.
"Olyan játékba kezdtek, hogy melyikük tud valami ügyesebbet, vagy frappánsabbat mondani, s abban tetszelegnek, hogy nekik is hatásuk van az országos helyzet megoldására, közben arra nagyjából pont nulla hatásuk van, ellenben belekotyognak ebbe a budapesti problémába, amit pedig egyáltalán nem ismernek. Vérmérsékletüktől és érzelmeiktől függően egyszerűen ostobaságokat beszélnek, összezavarják még a sajtót is" - fogalmazott Tarlós István.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője korábban egy interjúban kijelentette: itt van a főváros: a mai világban egy 700 milliárdos költségvetésben el kell tudni érni 10 százalékos megtakarítást.
Az Echo Tv Heti mérleg című műsorában a főpolgármester kritizálta, hogy Lázár János megszólal budapesti ügyekben, mert mint azt közölte: semmi köze nincs hozzá, és semmilyen ismerete nincs róla.
"Nagyképűsködésekkel nem megyünk most semmire" - szögezte le, majd hozzátette: a büdös életben nem volt 700 milliárd Budapest költségvetése, pillanatnyilag 400 milliárd a bruttó, és ebből a 400 milliárdból is 180 milliárd, ami működési, ugyanis a többihez nem lehet hozzányúlni, mert azok "címkézett" pénzek, semmi másra nem használhatók. A főpolgármester emlékeztetett: a 180 milliárdos működési forrásból zároltak most, nem 3, hanem 32 milliárdnyi normatív támogatást.
A politikus a probléma lényegét összefoglalva elmondta: a BKV egy teljesen lestrapált cég volt 2010 őszére, 70 milliárd közvetlen adósságot görgetett, és görget maga előtt, amiből most az első félévben 58 milliárdot a semmiből vissza kellene fizetni. A cégnek van egy teljesen lestrapált járműállománya.
A főpolgármester szerint a BKV-nak 15 évvel ezelőtt le kellett volna cserélnie a járműveinek a többségét, mert 35-40-45 éves járművei vannak a vállalatnak. Tarlós István emlékeztetett, hogy ennél a cégnél fizették ki a 60-100 milliós végkielégítéseket, itt szivárogtattak ki a fiktív megbízásokkal milliárdokat.
Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy államtitkárt jelölt ki a fővárossal folytatandó tárgyalásokra Tarlós István elmondta: valószínűleg Matolcsy úr megsértődött. A főpolgármester szerint, ha valaki nem képes felmérni a BKV problémájának a súlyát, annak elment az esze.
A főpolgármester szerint nem releváns az a kérdés, hogy esetleg elszigetelődik a Fidesz háza táján. Mint azt leszögezte: ha ebben van valami koncepció bizonyos fideszes kör részéről, akkor azt kell, hogy mondjam: teszek rá.
Ide kattintva megtekintheti a Heti mérleg című műsort
EchoTV

FEHÉR KÖNYV
Az előző városvezetés hagyatéka
Az előző városvezetés hagyatéka
ZÖLD KÖNYV
Eredményeink és terveink
Eredményeink és terveink
VIDEÓK
| Dátum | Cím |
| 2012-02-09 | Tarlós István a Hír Tv Rájátszás című műsorában. |
| 2012-01-30 | HírTV Versus |
| 2012-01-18 | Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában |
| 2011-11-29 | A fővárosról és a BKV-ról |
| 2011-11-17 | Tarlós István az M1 műsorában |
| 2011-11-16 | Tarlós István a Hír Tv Rájátszás című műsorában |
| 2011-10-27 | Tarlós István a HírTV-ben |
| 2011-10-14 | Tarlós István az mtv Ma reggel című műsorában |
| 2011-09-18 | Tarlós István a Hír Tv Kontraszt című műsorában. |
| 2011-09-17 | Szemközt: Tarlós István |
| 2011-08-30 | Tarlós István az ATV Egyenes beszéd című műsorában 2011. augusztus 30. |
| 2011-07-07 | Fehér könyv. Tarlós István az MTV Reggel c, műsorának vendége |
| 2011-05-15 | HírtV Kontraszt interjú |
| 2011-05-11 | Tarlós István az MTV Reggel c. műsorában |
| 2011-03-09 | Ünnepeljen Budapest főpolgármesterével Március 15.-én. |
Tarlós István
- Tarlós István 62 éves
- Nős, három gyermeke és három
unokája van - Mélyépítő mérnök
- 1990-2006 Óbuda-Békásmegyer
polgármestere - FIDESZ fővárosi frakcióvezetője,
parlamenti képviselő
.