HÍREK-ESEMÉNYEK
Tarlós István főpolgármester Budapest Ezüstemlékéremmel jutalmazta a Ferencváros női kézilabda csapatát. A Főpolgármesteri Hivatalban átadott díjat annak elismeréseként kapták, hogy ezüstérmet szereztek a magyar bajnokságban, és megvédték címüket a Kupagyőztesek Európa Kupájában.
Május 26-27-én immáron 22. alkalommal rendezik meg a Városligeti Gyermeknapot, a fővárosi önkormányzat támogatásával, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezésében - jelentette be keddi tájékoztatóján Tarlós István főpolgármester. Kiemelte, hogy a szolgálat példaértékű feladatot lát el, hiszen "a legszegényebb sorsú gyerekek csak így juthatnak egy kis örömhöz, szórakozáshoz".
Vannak tartozásaink a múltunkkal szemben, és ezzel az emlékművel most valamit törlesztünk ebből az adósságból - mondta Tarlós István főpolgármester Klauzál Gábor szobrának avatási ünnepségén. Az alkotás Budatétényben, az első független magyar kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterének nevét viselő művelődési ház előtt kapott helyet. A Klauzál Napok nyitórendezvényén Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is részt vett, aki beszédében kiemelte: egy nemzet nem lehet naggyá, ha nem emlékszik a múltjára.
Az állatkert száz évvel ezelőtti újjáépítésének centenáriuma alkalmából péntek délelőtt kettős megnyitót tartottak az intézményben. Időszaki kiállításon mutatják be az akkori újjászervezés és teljes újjáépítés történetét, az esemény egyben a Régi Állatkertek Második Világtalálkozójának a megnyitója is volt.
Együttműködési megállapodást írt alá Tarlós István és Kun Szabó István támogató dandár tábornok. A Főpolgármesteri Hivatalban rendezett aláírási ceremónián a főpolgármester úgy fogalmazott, a kontraktust ugyan valóban ma látták el kézjegyeikkel, de a város és a dandár együttműködése több mint 270 éves múltra tekint vissza.
Megújult belülről az idén 101 éves margitszigeti víztorony, amelyet Tarlós István adott át, és amely ezzel ismét látogathatóvá vált. A műemléképületben - amely a Budapesti Nyári Fesztivál egyik fontos helyszíne is - 35 projektorral kiállítást vetítenek a belső falakra, a kiállítás a szezon végéig tekinthető meg. A torony tetejére kávézót terveznek.
Tarlós István főpolgármester felköszöntötte Jordán Tamás szüleit házasságuk 70. évfordulója alkalmából ma a Főpolgármesteri Hivatalban.
FEHÉR KÖNYV
Az előző városvezetés hagyatéka
Az előző városvezetés hagyatéka
ZÖLD KÖNYV
Eredményeink és terveink
Eredményeink és terveink
VIDEÓK
| Dátum | Cím |
| 2012-05-16 | Tarlós István a HírTV Rájátszás című műsorában. 2012. május 15. |
| 2012-05-07 | Tarlós István a TV2 Mokka című műsorában. |
| 2012-05-03 | Tarlós István az ATV Egyenes beszéd című műsorában. |
| 2012-04-27 | Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában. |
| 2012-04-19 | Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában. |
| 2012-04-18 | Tarlós István a HírTV Rájátszás című műsorában |
| 2012-03-30 | Visszavásárlás - milliárdokat takaríthat meg a főváros? |
| 2012-03-29 | Lesz-e hosszútávú megoldás a BKV ügyében? |
| 2012-03-02 | Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában. |
| 2012-03-01 | Tarlós István a Hír Tv Rájátszás című műsorában. |
| 2012-02-09 | Tarlós István a Hír Tv Rájátszás című műsorában. |
| 2012-01-30 | HírTV Versus |
| 2012-01-18 | Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában |
| 2011-11-29 | A fővárosról és a BKV-ról |
| 2011-11-17 | Tarlós István az M1 műsorában |
Tarlós István
- Tarlós István 62 éves
- Nős, három gyermeke és három
unokája van - Mélyépítő mérnök
- 1990-2006 Óbuda-Békásmegyer
polgármestere - FIDESZ fővárosi frakcióvezetője,
parlamenti képviselő
.

