HÍREK-ESEMÉNYEK
Tarlós István főpolgármester Budapest Ezüstemlékéremmel jutalmazta a Ferencváros női kézilabda csapatát. A Főpolgármesteri Hivatalban átadott díjat annak elismeréseként kapták, hogy ezüstérmet szereztek a magyar bajnokságban, és megvédték címüket a Kupagyőztesek Európa Kupájában.
Május 26-27-én immáron 22. alkalommal rendezik meg a Városligeti Gyermeknapot, a fővárosi önkormányzat támogatásával, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezésében - jelentette be keddi tájékoztatóján Tarlós István főpolgármester. Kiemelte, hogy a szolgálat példaértékű feladatot lát el, hiszen "a legszegényebb sorsú gyerekek csak így juthatnak egy kis örömhöz, szórakozáshoz".
Vannak tartozásaink a múltunkkal szemben, és ezzel az emlékművel most valamit törlesztünk ebből az adósságból - mondta Tarlós István főpolgármester Klauzál Gábor szobrának avatási ünnepségén. Az alkotás Budatétényben, az első független magyar kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterének nevét viselő művelődési ház előtt kapott helyet. A Klauzál Napok nyitórendezvényén Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is részt vett, aki beszédében kiemelte: egy nemzet nem lehet naggyá, ha nem emlékszik a múltjára.
Az állatkert száz évvel ezelőtti újjáépítésének centenáriuma alkalmából péntek délelőtt kettős megnyitót tartottak az intézményben. Időszaki kiállításon mutatják be az akkori újjászervezés és teljes újjáépítés történetét, az esemény egyben a Régi Állatkertek Második Világtalálkozójának a megnyitója is volt.
Együttműködési megállapodást írt alá Tarlós István és Kun Szabó István támogató dandár tábornok. A Főpolgármesteri Hivatalban rendezett aláírási ceremónián a főpolgármester úgy fogalmazott, a kontraktust ugyan valóban ma látták el kézjegyeikkel, de a város és a dandár együttműködése több mint 270 éves múltra tekint vissza.
Megújult belülről az idén 101 éves margitszigeti víztorony, amelyet Tarlós István adott át, és amely ezzel ismét látogathatóvá vált. A műemléképületben - amely a Budapesti Nyári Fesztivál egyik fontos helyszíne is - 35 projektorral kiállítást vetítenek a belső falakra, a kiállítás a szezon végéig tekinthető meg. A torony tetejére kávézót terveznek.
Tarlós István főpolgármester felköszöntötte Jordán Tamás szüleit házasságuk 70. évfordulója alkalmából ma a Főpolgármesteri Hivatalban.
.